Bejelentés


magdioldala Egyszer élünk...


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









idézetek

VISSZA KELL TÉRNÜNK A MÚLTHOZ,HOGY A JÖVŐT LÁTHASSUK Amott kerekedik egy gomolyag felhő... Csodálatos szarvas abból indul elő... Csodafia szarvas, ezer ága-boga, Ezer ága-bogán ezer fénylő gyertya Ezer égő lángjuk az égő csillagok Gyújtatlan gyulladnak, oltatlan alusznak. "...Homlokomon vagyon fölkelő fényes nap, Oldalamon vagyon árdeli szép hold, Jobb vesémen vannak az égi csillgok..." Ahol a szarvas inni jár, moccanatlan a nyír s a nyár: még a fűszál is tiszteleg, mikor a szarvas inni megy, megáll akkor a patak is, egy pillanatig áll a víz: s ő lépked, ringatja magát, agancsa égő, ékes ág. Wass Albert TEMETŐBEN Éj van. Sötét fenyő-lombok között Egy bágyadt mécses fénye átszitál. Száraz koszorú halkan felzörög: Hozzá-ért a szél, vagy a halál. Árnyak suhannak, lomhán, nesztelen, Bagolykiáltások huhogva kelnek, Sápadtan fénylik a hold az égen, Küklopsz szeme a temetőre mered. Halott testvérem, itt a hant alatt, Ki alszol már ki tudja mennyi éve, Ó mondd, míg fent a sors-szekér halad, Ott száll babér a mártírok fejére? Ó mondd, küzdelem-e az élet? S a célt, a célt láttad-e már? Vagy minden porrá, semmivé lett, S végsemmisülés a halál? Mondd, mért ködös az élet útja? Mért csábít, ami messzeség? Vagy az élet homályba futna, S csak ámítás ott fent, az ég? Ó mondd, ott lent mindennek vége? A halál ősi vér-adó? Vagy csak fáradtság pihenése, S csak annyi, mint az este szó? Csend van. A sír nem válaszol. Süket. S a holt alussza csendes álmait. A bús fenyő sötéten megremeg, Egyik bagoly másiknak válaszol. Lomha árnyak suhannak nesztelen. Egy orgona szól messze, valahol... Talán esküvő... talán rekviem... József Attila Ordas Éles a szeme a vadnak, ragadozónak, szabadnak. Mint a kék tél s a gyötrelem, világos és könyörtelen. Ordas kapál az ugaron; ugassatok az udvaron. Vonítsatok, de ne nagyon, meghallja az árny a fagyon. Zúzmara-lógókkal illan, jég fénye közt tovavillan; a kín csattogó hercege, álmunk házőrzője, ebe! Friss havat zabál még s érzi husotok, amint bevérzi. Eltűnődik, száját nyalja s morog, de maga se hallja. 1932 Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek S a kitörő napfény nem terem áltudományt; Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből S a szent béke korát nem cudarítja gyilok; Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús S a nyomorú pórnép emberiségre javúl... És fölharsant a béke dala, a kereszté és a fényé, az új Marseillaise szent tüzén kigyúlt a csipkebokor; üvölt a gonosz: Nézd, új jakobinusok állnak a Volga vizénél! s már csattog az ostor, az új urak ostora, csattog az új rabokon. Új rabok, új éhség, új börtönök! - újra hiába zökkent régi sinéről újabbra a régi világ: új függönyök mögött pereg az Ember Tragédiája s üres egekbe vezérli a bűn a szeretet dalát Csokonai Vitéz Mihály Szűcs Sára koszorúja, amelyet téli zőldből kötözött egy Helikon tetején megfordúlt útas, mint tartják, Cs. V. M. Megrázkódott bele, hogy egy görcsös csikón Botorkáztál rája, a kies Helikon Ennek pedig minden tisztelője búra Görbedvén miattad, óh, te vers-tortúra. Kivesz, attól félek, jaj, amaz isteni Bőv forrás, hogy mertél beletekinteni. Jaj nektek, jaj nektek, szegény Mnemosíne Szülötti, jaj nektek, mely rettentő kín e`. Jobb lett volna, kilenc testvérek, még szopós Korotokba vagdalt volna le Atropós. E szűz, mikor akart tenni kerek számot, Béadta Charonnak tőletek a vámot. Ki gondolta volna, hogy még Beotia Hegyén mász Debrecen egy kanca csacsija. Ah, nem írok én, nem, egy vers-szülöttem se Lesz többé, ha velem versel ez az emse. Azt tudnák, hogy e` kis munka, mert lám, még a Kapun strázsáló Szűcs Sára is kolléga. De nem tűrhetem, nem, fogjuk el, ékesen Koszorúzott múzsák, ezen a görcsesen. Húzzuk le görcséről előbb keservesen, Megkínozzuk, vessük ki a kilencesen. Így szóljunk, midőn a hátán lantot vertünk: Vidd, Pluto, neked egy lyány-poétát nyertünk. Hajdan az Izrael nyerni mit méltódzott, Mikor az Istennel ölbe ment, birkódzott. Jobb lett volna áldás nélkűl csak Izráel Maradni, mint lábát igy csámpásítá el. Mert osztán Jákobnak a tompora helye Félre ficamodván, döcögött csípeje. Azt gondoltad te is, hogy majd erőszakos Soraiddal lehetsz parnassusi lakos. De az aranyperec, a drága gyöngyszemek Nem disznónak valók, te disznónak remek! Megelégedni jobb lett volna Szűcs Sára Névvel, mint vágyódni még poéziára. Jobb lett volna, sokkal jobb, csak kapun-álló Lenni inkább, mint egy ilyen vers-tarkálló, A sánc alatt jobb lett volna csak homályba Kínlódni, mint bolond maradsz annyi szájba. Bolond volt apád is, hogy íly igyekezet Szikrátalan szikrán ebbe megegyezett. Megérdemlenéd, hogy megvesszőzne Áron, Hogy mert itéletet tenni túl az áron. Engemet ugyan, te lelki-testi vakon Szűlt, kétszer nyolcvannégy ízbe csapol nyakon. Mert gyilkos versedbe, bár akárhová vidd, Minden okos így szól, amint szól szent Dávid. Szűnjél meg tőlem, hadd vegyek erőt, velőt Markolászó, az én kimúlásom előtt. Melyért midőn várod, hogy dícsérve szóljam Neved, érdemes vagy, hogy ezt ide rójjam. Rovom is, míg csak e szűk áldásaidról Írt betűmre le nem mondasz te magadról. Ez ha meglesz, hozzád, te kemény lakatra Vetni való szájú, így szólok: vessz, satra. Nem más vagy, rugdosd bár a hámfát, Babilon Leánya, hanem egy felfordúlt Ipsilon. Vagy ha több, valahol az anyád a Jordán Körűl legeltébe kapott el a csordán. Vagy ha mégis több vagy, mérgelődés, lángok Közt úgy vertek széjjel az orángutángok. Mert valamint cérnás versed itt elpirít, Ártatlan ész azok közűl úgy kivirít. Te azt vélted, hogy a majom-svadron között Vagy most is, jaj, tömpe verseket öklözött. Nem pirúlt Jupiter annyira el régen Amaz isteneknek tartott vendégségen, Midőn az ebéd közt sebes perdűltébe A slepp alól magát eldurrantá Hébe, Mint a szelíd múzsák, hogy verselsz, te vadon Termett bogácskóró-magról bújt hajadon. Nincs a te nyögve sűlt munkád közt egy ízes Falat, a legkisebb kommád is csirízes. Szűcs létedre büdös szerével nem bír hát Szívos mesterséged, jobb, készítne irhát. Egész elbitangolt árkosnak új csáva Kéne, arra tett rajz oly bosszantó gyáva. Éhel vésznek ugyan mindenütt a kémek, De kivált még akik a sort záró prémek. Egy jó nyerítéssel többet tesz e gyarló Sorú verseidnél egy kanca magyar ló. Mégis e` volt csupán a reád ingerlő, Hányod méltóságod, te semmirekellő. Így szól: gyönyörködnek a szüleim bennem És örömmel mondják, lyány-poétát nyertem. Dicső, ezt amelyek írták, dicső kezek, Mely virtusos főből sűlt Minervák ezek. Mely kár lett volna már ezt a tálentomot Elásni, két sorban amely annyit nyomott. Szép, aki szert tehet az ilyen áldásra, Ne pazérold ezt, ég, minden bohókásra. Közibe nem esett a poros világnak, Máris tudományi íly bércekre hágnak. Fennen díszeskedik szűzi koszorúja, Mégis a mélységet mind keresztűl bújja. Dícséretes szűz, hogy agyvelődig friss a Versezetért légy a múzsák Tamarissa. De kinek tudásod csak a csizmaszárba Határozódik és egynehány zsoltárba. A százharmincegyig még, tudom, nem értél, A nem-bírom-útra, bolond, azért tértél. Nohát úgyis már jól ellazsnakoltalak, Dúdold el e zsoltárt, többé nem bántalak: Uram, ne űzz nagyra, gyenge tudományom, Hályogvonta szemem magasra nem hányom, Nem lélekzem többé soha oly dolgokba, Kik felűlhaladnak engem nagyságokba. Én is a szent Dávid hangos citerája Nótáján utánad ezt pendítem rája: Kiki, e hitetlen versek olvasója, Hogy bűnbe ne essék, ő magát megójja. Csudálkozom rajta, hogy a tőke mellett A vén Varga János íly verseket ellett. Talán a nagyapád sámfái, mustái Súgták e verseket, hogy lennél e mái Dísztelen nemednek okosabb harája, A csizmadia céh legfőbb maskarája. Tán a pendelbergi nagy akadémiát Kitanúltad, azért írtál komédiát. Tiszteletedre most nem írhatok több sort, Kapd fel azt, amire a macska vakart port. 1802 A Magyar Hősök Emlékünnepe Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, Csak elfajult kor hős elődöket, A lelkes eljár ősei sírlakához, S gyújt régi fénynél új szövétneket. Garay János










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!